Szatmárnémeti vára

Szatmárnémeti (köznyelvben gyakran csak Szatmár) nevének eredete két település, Szatmár és Németi összeolvadására vezethető vissza. Szatmár a Szamos két ága közé ékelődött szigeten feküdt, míg Németi a sziget északi túlsó partján helyezkedett el. A két település 1715-ben egyesült, és szabad királyi város rangot kapott.

A város első írásos említését Anonymus művében találjuk. Elbeszélése szerint a honfoglalás idején Szabolcs és Tas vezérek három napig ostromolták a várost, mielőtt elfoglalták.

Anonymus feljegyzései alapján kiderül az is, honnan eredeztethető a város neve. Állítólag a germán “Salzmarkt” (sópiac) szóból ered, ami összhangban áll azzal a ténnyel, hogy a hajdani dési sóbányából – melynek felső tárnái legalább a római korig nyúlnak vissza – tutajokon és csónakokon szállították a sót a Szamoson. Egy ilyen fatörzsből kivájt csónakot ma is megcsodálhatunk a Szatmári Szépművészeti Múzeum udvarán. A helyi hagyomány szerint ezt nem messze a várostól, a Szamos partján, a homokból ásták ki.

Németi feltehetőleg a 11. században kezdhetett el fejlődni, István kirány uralkodása alatt, amikor felesége német ajkú vdászokat költöztetett a vidékre.

Bár a város neve könnyen és jól érthető módon visszafejthető, az átlagember számára mégis nehéz elképzelni, hogyan festhetett ez a terület a régi időkben, amikor még két külön település létezett, vagy akár csak néhány évtizeddel ezelőtt. Különösen érdekes megvizsgálni, milyen fejlődési folyamatokon ment keresztül a város a történelem különböző korszakaiban. Egy egy városrész vagy utca milyen régre vezethető vissza.

A változások szemléltetéséhez térképeket szeretnék bemutatni. Nézzük meg, pontosan hol állhatott a hírhedt Szatmár vára, amelyről mindenki hallott, de senki nem látta, és hol húzódott az a bizonyos folyóág Szatmár és Németi között, amelyet később feltöltöttek.

Szatmárnémeti 2024-ben

Az elmúlt húsz évben a város hatalmas változásokon ment keresztül, amit nagyrészt a gazdasági fejlődésnek és Románia EU-csatlakozásának köszönhet. A legfontosabb fejlesztések között említhetjük az új elkerülő utat, amely félkörívesen öleli körbe a várost, továbbá az új hidakat és bevásárlóközpontokat. A város területe folyamatosan bővül, újabb és újabb lakónegyedek épülnek a peremterületeken, főként lakóházakkal.

Kommunizmus és Árvíz

Bár a város térképe ebből az időből is meglehetősen ismerős vonásokat mutat, néhány apróbb változást mégis felfedezhetünk. Ide tartoznak az 1970-es nagy árvíz következményei is. Ahogy visszatekintünk az időben, látható, hogy a város képét nagymértékben a Szamos folyó alakította. A városi legendák szerint az 1970-es szatmári árvíz idején a folyó újra megtalálta egykori medrét, s ez az esemény régi emlékeket idézett fel az akkori lakosság körében.

A katasztrofális árvíz számos hidat és gátat átszakítottahogy az a hegyekből lezúdult. Szatmáron sem volt ez másként. Ezen a korszakbeli térképen még látható a Decebal híd elődje, amely alacsonyabb volt, és északi lehajtója sem keleti irányba fordult, mint a mai, hanem inkább enyhén nyugatra, a városközpont felé. Ezzel a rekonstrukciós lendület a város központját is átdolgozták. A központi park és a folyó part közötti területet szinte teljesen letarolták és oda betonból tömbházakat és hatalmas adminisztratív palotát építettek.

Emellett jól megfigyelhető, hogy a város határai ekkor még jóval szűkebbek voltak. Néhány mai városrész, mint például a Pirosberek, teljesen hiányzik a térképről. Ennek két oka van: egyrészt az ábrázolt térkép turisztikai jellegű, így nem törekedett a teljes pontosságra, másrészt bizonyos városrészek akkoriban még nem voltak jelentősek. Lakóházak helyett gyümölcsösök és szántóföldek helyezkedtek el a későbbi lakónegyedek területén.

Szatmárnémeti a két világháború között

A város fennhatósága ebben az időszakban többször cserélt gazdát a magyar és a román állam között. Minden ilyen váltás változásokat hozott az utcák és terek elnevezéseiben. Így egyes régi utcanevek máig élnek a köztudatban, míg mások feledésbe merültek.

A legnagyobb városi park, a Kossuth-kert nevét minden magyar lakos ismeri, míg a központi park régi nevét szinte senki. A lakosság egyszerűen csak „régi központként” hivatkozik rá. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy minden egyes közigazgatási váltással új nevet kapott. A Monarchia idején például Deák térnek hívták, a világháború alatt pedig Horthy-térre keresztelték át - a mellékelt térképek szerint.

Az utcák nevei is gyakran változtak. A hajdani Pázsit utcát a román közigazgatás Párizs utcára nevezte át, míg a Pelikán utcát le is fordították hűen román nyelvre, valószínűleg azért, mert madárnévnek vélték, nem tudván, hogy valójában egy régi tiszteletbeli polgárról kapta a nevét, aki a 19. század közepén ott élt.

A névváltozások mellett a lakónegyedek hiánya is szembetűnő. A kommunizmus idején számos új tömbház épült, főként a Szamos déli oldalán. Új hidakat építettek, hogy ezeket az új lakónegyedeket összekapcsolják a város régi részeivel. Habár a folyószabályozások már a múlt századokban elkezdődtek, a háborúk után tovább szűkítették az árteret, új töltéseket emeltek, amelyeket aztán az 1970-es árvíz után ismét módosítani kellett.

Szatmárnémeti a 20. század hajnalán

A következő térkép az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó éveiben mutatja be a várost. A Szamostól délre eső területeket ez a térkép már nem is tünteti fel. A Tisztviselőtelep még csak kezdetleges formájában jelenik meg, míg tőle nyugatra ugyan feltüntetik a főbb utakat, de lakóépületek nincsenek. Ezt a területet ekkor még csak „Diannakert” és „Dinnyéskert” néven emlegetik, ahol később egy teljes kertváros alakult ki.

A Darai út akkoriban még valóban Darára vezetett, és az egyik fő útvonalnak számított, ha nyugati irányban akartuk elhagyni a várost. Ma már ezen az úton nem lehet kijutni a településről.

A vasútvonal északon és délen is rendelkezett nyugati irányba tartó ágakkal, melyeket később elbontottak. Maradványaik még fellelhetők műholdfelvételeken, illetve a határ túloldalán Csenger és Zajta városaiban, amelyek immár zsákállomásokká váltak, és a vasúti forgalom ott lassan hanyatlik.

Ebben az időben még nem létezett egyenes út a központból a vasútállomásig. Később nyitottak egy teljesen új utcát (a mai Boulevardul Ion Constantin Brătianu), melynek két oldalán ma tömbházak sorakoznak. Ezek az épületek éles kontrasztban állnak a körülöttük lévő monarchia-kori Püspöki palota és a Törvényszék historizáló, régi stílusával.

A változásokon kívül megfigyelhetjük az utcák és terek eredeti neveit is. Néhány fontos névre a mai napig emlékeznek a helyiek (pl. Mátyás király utca, Honvéd utca, Kölcsey utca), míg mások teljesen feledésbe merültek, például az Attila út vagy a Külső sor.

Szatmár a 19. században

A város a 19. században is jelentős változásokon esett át. Minél távolabb megyünk vissza az időben, annál nehezebb pontos képet alkotni az akkori állapotokról. Az itt bemutatott térkép egy évszázadnyi fejlődést próbál egyetlen pillanatba sűríteni, ami szinte lehetetlen feladat.

Ebben a korban építették ki a vasúti hálózatot, és ekkor tevékenykedett Hám János római katolikus püspök a város modernizálásán. Az utak még földből készültek, a diákoknak deszkapallókon kellett egyensúlyozniuk, hogy ne sározzák össze talárjaikat. Ekkor épült fel a Püspöki palota és a Székesegyház.

A térképen halvány vonalakkal jelölik a Szamos régi ágát, amelyet ekkorra már rég feltöltöttek. Jól kivehető, hogy a város utcái – mai szemmel talán kaotikusnak tűnnek – valójában jó okkal olyan girbe görbék, amilyenek. Az utcák eredetileg a folyó partjait követték. Amikor a 18. században feltöltötték a Szamos északi ágát, új utak és kertek jöttek létre a megszerzett területeken. Számos ilyen földdarab az egyház birtokába került. A Zárda templom és a leánykollégium például pontosan egy ilyen feltöltött területen kapott helyet.

Ennek a kornak az elején épültek fel a Németi és a Láncos református templomok is. Ez annak köszönhető, hogy sokáig nem engedélyezték a református közösségnek kőtemplomok építését. Amint erre lehetőséget kaptak, rövid idő alatt felhúzták a régóta áhított, tartósabb építésű istentiszteleti helyeket. A Láncos templomot a hajdani Szatmár szigetének egyik legmagasabb pontjára, míg a Németi templomot a nevét viselő városrész szívében.

Az alábbi térképen látható a régi vár alaprajza, melynek északi csücske a mai székesegyházig nyúlt, míg déli oldala a folyóig terjedt. Ez egy csillag alakú, földből emelt erődítmény volt, amelyet a 18. században teljesen leromboltak.

Szatmár a 18. században

Amint említettem, a ma ismert város 1715-ben jött létre Szatmár és Németi egyesítésével. Ekkor a Szamos egyik ága még elválasztotta a két települést (ezt később töltötték fel). A 18. század végén megkezdődtek a Szamos folyószabályozási munkái. Ez Mária Terézia rendeletére indult meg, amely előírta, hogy el kell bontani minden építményt és vízimalmot a folyóról, mert ezek akadályozták a víz szabad áramlását. Később Gróf Károlyi Antal a várostól keletre fekvő Postakert-dűlőben, 1783-ban egy Szamos-kanyarulat átvágásával ténylegesen megkezdte a mederszabályozást. Bár a város nyugati részén található kanyarok átvágására később került sor, a folyó szabályozása a 19. században is hosszú ideig folytatódott.

Szatmár Vára

A vár eredeti, jelentős megerősítését a Báthoryaknak köszönhette, akik 1543-ban jutottak a terület birtokába. Szatmár szigetét ekkor megerősítették, és egy erős földvárat hoztak létre. Ezt követően a vár többször cserélt gazdát, és számos ostromot is elszenvedett. Végül 1565-ben a várvédők maguk gyújtották fel, nehogy az ellenség kezére kerüljön.

A vár modern, ötszögű csillagformáját a 16. század második felében kapta, Giulio Baldigara híres olasz hadmérnök tervei nyomán, aki sokáig a Habsburgok szolgálatában állt. Később a megújjult várat többször is ostrom alá vették, s bár 1705-ben és 1706-ban II. Rákóczi Ferenc többször is elrendelte a lerombolását, sikertelenül. Végül 1711-ben a Károlyi grófok felgyújtották, így teljesen elpusztult. Mára semmi sem maradt belőle.

Az 1565-ös ostromról készült rajzon kivehető egy második, kőből épült citadella, egy tipikus középkori, négyszög alakú erődítés, amely az ágyúk korszakát megelőzően, a 14–15. században épülhetett. Valószínűleg ezt megelőzően is állhattak különböző fa- és földerődítmények a szigeten, ám ezeknek sajnos nem maradt fenn nyoma.

Mellékletek és források

Az alábbiakban néhány térképet és képet csatolok a várról, amelyek segítenek vizuálisan is megérteni a korabeli város szerkezetét és a vár elhelyezkedését. Ezen felül néhány hivatkozást is beillesztek, melyek további érdekességeket, részletesebb információkat kínálnak. Mivel ez csak egy blogbejegyzés, nem törekszem a források teljes, tudományos igényű felsorolására, inkább inspirációként szolgáljanak az érdeklődők számára.

A Szamos szabályozásáról

Szatmar vára